2008. március 6., csütörtök

és mostmár tényleg...

Mostmár tényleg nagykorú vagyok:D Múlthét pénteken megrendezésre került a maturandusz ünnepségünk. A maturandusz héten igen nagy munkába kezdtünk egy pár osztálytársammal. Miután kicenzúrázták a kissé merész , vagyis az uristen@menny.hu kisfilmből vett ötletünket úgy döntöttünk "na majd most megmutatjuk a Világnak!" címszó alatt, hogy feldobjuk az egész műsort valamivel. Sokat gondolkoztunk Győzővel, sokat beszéltük messengeren, hogy mit is lehetne?! Végül megszülettek az ötlet: CSINÁLJUNK VIDEÓKAT! Sorra jöttek a jobbnál jobb ötletek, hogy mit is örökítsünk meg, így döntöttünk a lógás mellett, melyet " A szökés" címen örökítettünk meg, majd a lányok csoportos lógása a wc-be miséről/áhítatról és a három nagymenő osztálytárs vagány érkezése a suliba(Annabella autójával). Persze az osztályképekből összeállított videó sem maradhatott ki. Ebből kettő lett, plusz még készült egy gyerekkori képekből is. Hétfőn egész nap ezeknek a videóknak a felvevésén munkálkodtunk és elégedetten néztük vissza az elkészült videókat. Sokat nevettünk egész nap, volt egy vicces jelenet is: a múzeumkertbe igyekezett az egész osztály, hogy felvegyük, ahogy JÖVÜNK és útközben "megtámadott" minket egy sereg cigánykölyök. Térdepeltek előttünk meg minden állatságot csináltak.Naná, hogy ez is belekerült a videóba. Az egész hét szorgos munkával telt: videók összevágása, dekoráció elkészítése stb stb... És elérkezett a péntek...mindenki hót feszülten várta a délutánt, délelőtt még a suliban rendezgettünk, utána mindenki haza ment...én haza érve nagyon kellemetlen dolgot tapasztaltam...a kosztümszoknyámat csodálatosan elbaszták...na rohanás szoknyát venni, mert nincs mit delután felvenni. Szerencsére hamar találtunk valami szoknyát...gyors evés(amiből szinte semmi nem lett), fürdés, készulődés és nyomás a suliba. Az iskolában gyorsan feldíszítettük amit kellett, kiragasztottuk a folyósóra az osztályképeket és lassan kezdtek megérkezni a meghivottak. Megérkeztek a barátok, rokonok stb stb...jött az én Egyetlenem is, aki olyan drága volt, hogy csütörtökön három szál rózsával és egy kedves ajándékkal vár a suli előtt. Olyan jó volt ilyen hosszú idő után ujra a karjaiba omlani:) Na de térjünk vissza a storyzgatáshoz...ugye ott tartottam, hogy megérkeztek a vendégek?! Mindenki nagy bánatára a püspök is eljött és persze tartott egy naaaaaaagyon hosszú beszédet, azt hittük soha nem lesz vége. Mikor a püspök végre befejezte a sírást és a vers idézést megkezdhettük az előadásunkat. A műsor elején bemutattuk a gyermekek gondolatait a világról és a felnőttekről, Janikovszky Éva művéből előadva részleteket. Utána egy gyermek felnőttéválásáról szóló mesét mondtunk el. Majd sorra mindenki bevonult a gyermekkori képekből készült videóra. és elkezdődött.......és kő kövön nem maradt...első óra földi.....Marci a jó kis gyapjúpulóverben és térképpel a kezében érkezett, hogy megtartsa az órát...az osztály önmagát nem tagadva adta elő, hogy mik is történnek valójában egy földrajz órán. Majd német óra következett. Győző bevonult a Du hastra és megíratta velünk a német rögit. Persze mint mindig, most se tudott senki semmit. És ez még nem minden! Igen, a 12Bé ezt is tudja fokozni. A birodalmi indulóra bevonult az oszi, na de nem az igazi, hanem ismét Győző..ennél a jelenetnél már mindenki könnyesre nevette magát. Majd miután a Lázadj Fel!-re kitáncoltuk magunkat gyorsan elrohantunk átöltözni, mindenki kosztümbe. Majd miután mindenki megujúlt ábrázattal visszament a terembe egy-két rövidke vers és ének után az oszi kiosztotta a kitűzőket és akkor mindenki megtamadott mindenkit csokival, virággal...Nagynehezen haza értem, bár a stadionnál erősen fontolgattam magamban, hogy na én biza leveszem a cipőmet, mert már nem bírom, de végül csak haza értem valahogy...Itthon egy nagyon kellemes meglepetésben volt részem, kaptam egy nagyon vagány telefont, aminek nagyon örülök, hisz az enyém már úgy nézett ki....áh, jobb inkább nem is beszélni róla....Rövid, izé nagyon hosszas készülődés után elindultunk a buliba, ami az EMI pincében volt..Kicsit letörten mentem oda, hisz a drága barátaim nem akartak jönni, volt jobb dolguk is...De azért voltak olyanok akik eljöttek és Nekik nagyon szépen köszönöm. A buli kegyetlenűl rossz volt, mivel nagyon szar volt a Dj, no de se baj, hamar elkezdtük elűzni a rosszkedvünket, hisz volt ott nagyon sok finomság...Yoyót elküldtem Lacy után a hídhoz, aki délután váratlanúl bejelentette, hogy jön Váradra. A csodás tájékozási képességemnek köszönhetően rossz hídhoz küldtem Yoyót. Szegény egy csomó ideig várta Lacyt, aki nem a központi hídnál volt, hanem a Dacia hotelnél. Még most is annyira sajnalom szegény Egyetlenemet és restellem, hogy így "kibasztam" vele, de remélem hamar túlteszi magát rajta és nem fog rám neheztelni. Hát miközben Borzim Lacyt várta én köszönöm szépen Kukesszel ittam, azaz töltöttük egymásba a piát...hát az egész napi stressz és neme vés után szerintem nem is olyan hihetetlen, hogy megrészegedtem...De eléggé rendesen....Aggódva Egyetlenemért, elindultam, hogy megkeressem, egyszáll rövidújjuban..A Sas alatt Márton talált rám és visszakísért a buliba, ami 5 verekedésnek is adott meghitt környezetet. Persze Yoyótól megkaptam az alapos fejmosást, amit akkor nem igazán tudtam felfogni, de már másnap jogosnak tartottam a dühét. Miután megvolt az ötödik verekedés is és a rendörség is meglátogatta a bulinkat, no de nem azért, hogy igyanak a 12Bé egészségére, úgy döntöttün, vagyis döntöttek, mert én nem voltam döntésképes állapotban, hogy átmegyünk a Lord'sba. Ott egy kicsit ültünk, söröztünk, tequiláztunk és mi megbékéltünk 3 év után Hágennel. Majd hazataxisztunk. Otthon lefektettük Lacyt és mi bevonultunk Kicsimmel a szobába.... Itt a vége, fuss el véle:P

Top5 legszarabb magyar írók/költők

Lássuk kik szerény véleményem szerint a magyar irodalom legszarabb írói/költői:

5. Wass Albert

4. Arany János


3. Kármán József


2. Jókai Mór


1. Petőfi Sándor

2008. február 14., csütörtök

2008. február 13., szerda

unalomból

Már három hónapja Bloggozom, hol aktívan, hol pedig egy kicsit elhanyagolva. Örülök, hogy van egy hely ahova leírhatom örömömet és bánatomat, vagy csak úgy unalmamban pötyögtethetek ide sok betüt, amiből szavak lesznek és lassan a szavakból alkotott mondatokból szöveg lesz. Hol értelmes, hol pedig értelmetlen, de jól esik ide írogatni:)
Boldog hófordulót Bloggom:)))))))

2008. február 11., hétfő

Újdonságok

Ismét újabb vasdarabokkal gazdagítottam a testemet. Hóbortos szenvedélyemnek engedve pénteken három újabb fémdarabkával ajándékoztam meg az orromat és a fülemet. Hirtelen elhatározásomban szoltam K.Levinek, aki jött is, hogy betegye. Megvettük a tűket, majd egy rövidke előkészület után nekiláttunk az újításnak. Eleinte kissé paráztam, így hát csak sokadik nekifutásra került be az orromba a tű majd a pierc. Én mindvégig csukva tartottam a szemem, nem is akartam szemtanuja lenni az eléggé barbár körűlmények között folytó újításnak. :-) De így utólag visszagondolva nem is volt olyan nagy szám, én sokkal rosszabbra számítottam. Persze volt vér, meg ilyen extraságok...de a lényeg az, hogy bent van a várva várt szépség...miután túléltem az orrszúrást a fülem következett, ez már rég nem volt szűz, mivel már két fülbevaló is ékesítette pluszba. Hát mostmár öt darab pompázik a jobb fülemben. Ezt is átéltük, minden oké, na de lassan elkezdődik a "hogy magyarázom ki?" gondolatok kavargása. Szombat este valahogy belopóztam a szobámba, anyu szerencsére már aludt, apu meg a sötétbe nem vette észre. Egy kis esti gondterhelt forgolódás az ágyban, egy két frappáns ötlet és lassan már el is aludtam. Reggel nagy nehezen kilökött magából az ágy, az ócskára siettem épp, amikor nagylevegőt véve megmutattam anyunak a változást. Egy kis ideig elsápadt arcal mondogatta, hogy: "Vedd ki!......Hogy nézel ki?....Te így jól érzed magad?....Milyen lány vagy te?....Kik hordanak ilyet?...Erre van neked pénzed?!....Azt hittem, hogy komoly kislány vagy..." Na de lassan beletörődött, látta, hogy úgysem hat meg. Hát nem is, nem azért szenvedtem meg, hogy két nap után kivegyem.
Apuval csak az ócskán futottam össze, takartam én magamat rendesen, nyakig próbáltam a használt ruhák tornyosodó hegyei mögé bújni, hiába, apu is észrevette az új "jövevényt". Szörnyülködő képpel kérdezte: "az orrodba is tettél valamit?jájjj.." valószínű, hogy undorítónak találta a kis fém bigyót...na de lassan megbarátkoznak vele ők is.
A barátok mind azt mondták, hogy nagyon jól áll, sőt még olyan véleményt is kaptam, hogy sexi :-D Mostmár csak a Yoyó véleményére vagyok nagyon kíváncsi... :-"

2008. február 5., kedd

nehéz eset...

Gyermekként mindenkinek a saját anyukája a legjobb ember a világon.S ahogy telnek az évek, növögetünk már nem így tekintünk szüleinkre.Valahogy így érzek én is. Mikor kicsi voltam az én édesanyám volt a legjobb, legkedvesebb ember a világon. De most értetlenül nézem gyermekkorom legnagyobb bálványát és nem értem mit miért csinál. Nagyon fáj, hogy ennyire negatívan viszonyúl ahoz az emberhez, akit én nagyon szeretek. Igazságtalannak érzem a viselkedését. Persze, minden anya a legjobbat akarja a gyermekére, de nem értem miért nem jó neki Yoyó. Nem ölt embert és nem rabolt bankot, hogy ennyire megalázóan viselkedjen vele. Az a tény, hogy most nem jár egyetemre nem teszi őt rosszabb emberré, vagy valami.Miért?Ha valaki egyáltalán nem jár egyetemre, akkor őt szégyelni, megalázni, elítélni kell?Hány olyan ember van aki nem járt egyetemre és mégis jó ember. Nem a diploma teszi az embert emberré.Nagyon fáj az, hogy ennyire megalázóan viselkednek Yoyóval, annyira becsülöm, hogy még ezek ellenére is kitart mellettem.Nagyon szeretem ezt a fiút. :)
Rosszul esik az is, hogy folyton az uncsim képére akar formalni. Nem értem, hogy attól, mert rokonok és unokatestvérek vagyunk miért kell nekünk egy társaságba járjunk. Én nem szeretnék olyan lenni, mint ő és nem is tudnék olyan lenni. Nem értem meg az olyan embereket, mint az uncsim, aki teljesen elszigeteli magát az emberektől. Az ember társas lény és nem lehet barátok nélkül élni. Az, hogy elszigeteli magát az emberektől és bezárkózik a szobájába nem teszi őt jobbá vagy valami. Nem értem, hogy miért ő lenne minden szülő vágya, miért szeretne anyám ilyen gyermeket?!Magyarázhatom én, hogy egy 17.éves lányhoz nem ilyen viselkedés illik mégis ő maga a tökély.

2008. január 28., hétfő

Miféle világ ez körülöttem?

jujjj de rég írtam ide, itt az ideje.
a hétvége nagyon jól telt, nem nehéz kitalálni, hogy Yoyó látogatása miatt. Nem tudom, de szeretem azt a fiút. Úgy örültem, hogy eltudott jönni. Jó volt átölelni, főleg azután a múlthétvégés eset után. akkor erősen megijedtem:(én nem is tudom, hogy mi lenne velem, ha történne valami vele..de nem is akarom megtudni..
szóval a hétvége eltelt, s nagyon jól:)
most megint hétfő...és megint a szokásos fáradtság..én nem értem, hiaba alszom egesz nap, felkelek és csak hulla vagyok. olyan jó lenne ha már jönne a nyár és nem ez a mord idő lenne folyton, mert ez is úgy lehangolja az embert, hogy semmihez sincs kedve. amilyen energikus vagyok hétvégén, éppen olyan faradt és lehangolt vagyok egész héten.
most erősen gondolkozom azon, hogy valamit tenni kéne ezellen, mert masodik félévtől tényleg leszeretnék üni tanulni. még "csak" hónap és vége ennek az egésznek. persze sokan mondják, hogy majd visszasírod te a középsulis éveket.....hát nem tudom, lehet, de most nagyon elegem van az egészből :-??
mostanában eléggé antiszocialis hangulatom van, nem igazán keresem az emberek tarsaságát, messengeren meg főleg, hogy elérhetetlen vagyok. nem vagyok én emóóós, félreértés ne essen, csak most megint az a szokásos téli-tavaszi emberkerülő időszakom van. de ez minden évben így van. januártól egészen tavasz közepéig do not fucking disturb;;)