nehéz eset...

Gyermekként mindenkinek a saját anyukája a legjobb ember a világon.S ahogy telnek az évek, növögetünk már nem így tekintünk szüleinkre.Valahogy így érzek én is. Mikor kicsi voltam az én édesanyám volt a legjobb, legkedvesebb ember a világon. De most értetlenül nézem gyermekkorom legnagyobb bálványát és nem értem mit miért csinál. Nagyon fáj, hogy ennyire negatívan viszonyúl ahoz az emberhez, akit én nagyon szeretek. Igazságtalannak érzem a viselkedését. Persze, minden anya a legjobbat akarja a gyermekére, de nem értem miért nem jó neki Yoyó. Nem ölt embert és nem rabolt bankot, hogy ennyire megalázóan viselkedjen vele. Az a tény, hogy most nem jár egyetemre nem teszi őt rosszabb emberré, vagy valami.Miért?Ha valaki egyáltalán nem jár egyetemre, akkor őt szégyelni, megalázni, elítélni kell?Hány olyan ember van aki nem járt egyetemre és mégis jó ember. Nem a diploma teszi az embert emberré.Nagyon fáj az, hogy ennyire megalázóan viselkednek Yoyóval, annyira becsülöm, hogy még ezek ellenére is kitart mellettem.Nagyon szeretem ezt a fiút. :)
Rosszul esik az is, hogy folyton az uncsim képére akar formalni. Nem értem, hogy attól, mert rokonok és unokatestvérek vagyunk miért kell nekünk egy társaságba járjunk. Én nem szeretnék olyan lenni, mint ő és nem is tudnék olyan lenni. Nem értem meg az olyan embereket, mint az uncsim, aki teljesen elszigeteli magát az emberektől. Az ember társas lény és nem lehet barátok nélkül élni. Az, hogy elszigeteli magát az emberektől és bezárkózik a szobájába nem teszi őt jobbá vagy valami. Nem értem, hogy miért ő lenne minden szülő vágya, miért szeretne anyám ilyen gyermeket?!Magyarázhatom én, hogy egy 17.éves lányhoz nem ilyen viselkedés illik mégis ő maga a tökély.